Fõ tartalom

kedd, 20 december 2016 13:59

A mozgásról

Írta:

Egészségneveléssel kapcsolatos programsorozatunk keretén belül az elmúlt hét keddjén a mozgás számos jótékony hatásáról - a testsúly kontrollálása, a stressz legyőzése, az immunrendszer megerősítése és a szívbetegségek, a rák, valamint a korai halál kockázatának csökkentése - hallhattunk Nagy Zsolt mentőápoló előadásán.

Minden eddiginél nagyobb részvétellel zajlott az Európai Diáksport Napja, amit a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén tizedszerre hirdetett meg általános- és középiskolák számára. Az előző év óta nemzetközi szintű eseményhez az előző évben – próba jelleggel − két ország, idén azonban már 20 nemzet csatlakozott, hogy mindenki egyszerre, saját iskolájában teljesítse a 2016 méteres futótávot és szabadon választott tartalmú, legalább kétórás iskolai sportprogramját.

hétfő, 19 december 2016 15:08

Évértékelés

Írta:

Eljött a 2016-os esztendő vége, ilyenkor szokás számot vetni az elért eredményekről. Én ezt a sportversenyek eredményességének tekintetében szeretném megtenni. Hogy teljes képet kapjunk, vegyük sorra azokat az eseményeket, amelyeken iskolánk érdekelt volt.

kedd, 13 december 2016 12:09

Gyászhír - Daragó Istvánné

Írta:

Sajnálattal tudatjuk, hogy volt kollégánk Daragó Istvánné (született Antal Anna) életének 67. évében türelemmel viselt súlyos betegség után 2016. december 11-én elhunyt.

Temetési szertartása 2016. december 15-én csütörtökön 14.00 órától lesz a Hejőcsabai római katolikus temetőben Miskolcon.

2016. december 9-én került sor iskolánk ebben a tanévben tartott második nyílt napjára. A reggeli borongós, de még esőmentes időben nyílt napunk programjai 7:40-kor kezdődtek. A regisztrációt követően, 15 fős csoportokat alakítva, iskolánk tanulói kísérték a nyílt nap helyszíneire az érdeklődőket. 

Utoljára frissítve: kedd, 13 december 2016 12:06

2016. december 6-án a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában hagyományteremtő céllal és a sportlövészeti sportágat népszerűsítő jelleggel megrendezésre került az I. MRSZKI Mikulás Sportlövész Kupa, amelyen mind a 17 első évfolyamos osztály tanulói képviseltették magukat összesen 120 versenyzővel.

hétfő, 12 december 2016 10:48

Nyugdíjas találkozó

Írta:

2016. december 8-án tartottuk a hagyományos éves Nyugdíjas találkozót az iskolánkból nyugállományba vonult volt dolgozóink részére. Örömmel vettük, hogy idén ismét közel negyvenen tették tiszteletüket a rendezvényen. Szép számban jelentek meg dolgozóink is, hogy találkozhassanak régi munkatársaikkal.

péntek, 09 december 2016 14:51

Elismerés sport területen

Írta:

A Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke Vincze P. Márton Úr, 2016. évben a rendészeti sport területén végzett munkája elismeréseként tárgyjutalomban részesítette Dr. Vereckeiné Pogonyi Gyopár r. századost a tanulmányi osztály főelőadóját, jutalomban részesítette Tóth Géza c. r. alezredest az alapozó ismereti szakcsoport főtanárát.

Gratulálunk az elismerésben részesülteknek!

szerda, 30 november 2016 12:14

Nyílt nap a rendőr suliban!

Írta:

Várjuk nyílt napjainkra az érettségiztető iskolák végzős évfolyamain tanuló diákokat, valamint mindenki mást, aki érdeklődik a rendőr szakma, iskolánk, a nálunk folyó képzés vagy az iskolai felvételink iránt.

Időpontok:

  • 2016. december 09 (péntek)
  • 2017. január 10 (kedd)
Utoljára frissítve: csütörtök, 08 december 2016 08:23
csütörtök, 08 december 2016 08:13

Mikulás

Írta:

Az iskolánk dolgozóinak gyerekei egytől-egyig jól viselkedtek az elmúlt évben. Más oka nem is lehet, annak hogy idén is meglátogatta őket a Mikulás. Megérkezést követően minden gyermek kis ajándékokat kapott. A várakozás perceit egy kis tombolával tettük még izgalmasabbá, melyen mindenkinek sikerült egy-egy további kis apró meglepetést kisorsolni.

hétfő, 05 december 2016 13:06

Határvadász képzés, második ütem

Írta:

Mint korábbi cikkünkben írtuk, a kormányzati döntést követően az ország 11 pontján indult határvadász-képzés 2016. november 07-én, köztük a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban is. Az akkor indult őr-járőrtárs képzés két képzési csoportja már elérte az egy hónapot iskolánkban, és újabb leendő rendőrök kezdték meg hasonló tanulmányaikat nálunk.

hétfő, 05 december 2016 09:03

3000

Írta:

2016 nyarán kormányzati döntés született a rendőrségi állomány létszámának növeléséről, 3000 fő határvadász kiképzéséről. A döntést a már lezajlott migrációs események és az ezzel kapcsolatos előrejelzések indokolták.

8. oldal / 28