Fõ tartalom

kedd, 24 június 2014 00:00

A vizsgákon túl

Írta:

Az idei év szakmai vizsgái 2014. május 27-én kezdődtek iskolánkon.

Tanulóink ezen a napon írásban adtak számot tudásukról három vizsgafeladat végrehajtásával.

A vizsgaidőszak második felvonásaként a gyakorlati és szóbeli vizsgák következtek, osztályonként egy-egy háromtagú vizsgabizottság irányításával két egymást követő napon. Az iskolarendszeren kívüli képzésben (IRK) résztvevők június 2-től 12-ig, az iskolarendszerű képzésben (IR) résztvevők pedig június 12-20. között bizonyíthatták szakmai rátermettségüket és tudásukat.

2014. május 15-én 09.00-tól került megrendezésre az „Egyenlő esélyek a rendvédelemben” c. nemzetközi konferencia az Országos Rendőr-főkapitányságon.

Iskolánkat Fenyvesi Kornél r. alezredes vezetésével Bari Dániel 204.o, Német István 206.o és Varga Sándor 208.o. képviselte.

Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Rendvédelmi Kar és az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Egyesület közös szervezésében 2013. november 13-án már megvalósult egy hazai konferencia, amely hangsúlyosan és eredményesen prezentálta az állampolgárok és a közvélemény felé Magyarország Rendőrségének esélyegyenlőségi törekvéseit, az emberi jogok iránti elkötelezettségét, befogadó közszolgálati szerepvállalását.

Tájékoztatjuk az 1. évfolyamos tanulókat, hogy az ORFK által meghatározottaknak megfelelően változott a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Naptári terve.

Az iskolai összevonások és a területi szakmai gyakorlat az alábbi ütemezésben fog megvalósulni:

kedd, 29 április 2014 00:00

Belügyminiszteri közlemény

Írta:

A Belügyminiszter közleményt tett közzé a rendészeti ágazatban oktató (civil) középiskolák számára, mely egyértelműsíti, hogy rendőr tiszthelyettes hivatásos szolgálatra felkészítő képzést csak a BM által fenntartott rendészeti szakközépiskolákban lehet folytatni.

A közleményt a csatolt dokumentum tartalmazza.

szerda, 16 július 2014 00:00

2014. évi felvételi döntés

Írta:

2014. július 10-ei első döntéssel felvételt nyertek, akik a felvételi eljárás iskolai valamint alkalmassági vizsgálatán alkalmas és megfelelt minősítéssel rendelkeznek és összesített pontszámukkal elérték vagy meghaladták a felvételi ponthatár 169 pontos pontszámát.

Ezzel egy időben a felvételi döntésről történő értesítések postázásra is kerültek.

A felvettekkel történő tanulói szerződéskötés ideje augusztus 21-22-e, melyre négy turnusban, délelőtti és délutáni időpontokkal kerül sor.

2014. július 3-án a szerencsi 1605. sz. Bocskai István Cserkészcsapat látogatta meg a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát.

A látogatásuk fő célja az volt, hogy a fiatal cserkészek betekintést nyerjenek egy olyan közösség életébe, ahol a fegyelem a mindennapi lét eleme. A 16 főnyi cserkész, fiúk és lányok, sok színes programban vehetett részt.

26. oldal / 26