Fõ tartalom

csütörtök, 29 június 2017 16:12

Kibocsátó ünnepség 2017

Írta: dr. Balázs Szonja
Értékelés:
(1 szavazat)

2017. június 28-án került sor a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium 2015/2017-es évfolyamának kibocsátó ünnepségére. Idén összesen 333 fő tett sikeres, komplex, szakmai záróvizsgát, harmincegyen kiváló eredménnyel. Rendőri pályafutásukat a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon és további kilenc megyei rendőr-főkapitányság állományában kezdik meg.

Az ünnepség elöljárója Kovács István r. vezérőrnagy úr, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettese volt. Az ünnepséget a Belügyminisztérium, a Készenléti Rendőrség, a megyei rendőr-főkapitányságok, rendészeti szakgimnáziumok, társszervek, civil szervezetek és a külföldi társiskoláink vezetői és képviselői tisztelték meg jelenlétükkel.

A most végzett ifjú rendőreink 2016. augusztus 31-én intézményünk alakuló terén tették le rendőri esküjüket. Ezeket az ünnepélyes pillanatokat a rendőri eskü szövegének meghallgatásával elevenítettük fel az ünnepség elején.

Kibocsátó ünnepség 2017Kibocsátó ünnepség 2017Kibocsátó ünnepség 2017Kibocsátó ünnepség 2017Kibocsátó ünnepség 2017Kibocsátó ünnepség 2017

Az elöljáró, ünnepi beszédében az új kollégákat a Magyar Rendőrség, immáron teljes intézkedési jogkörrel bíró tagjaiként köszöntötte. Kiemelte, hogy hazánknak szüksége van a rendőreink szolgálatára, és számít a munkájukra. A rendőrség azt várja el a most végzettektől, hogy a választott hivatásukhoz méltóan viselkedjenek, mutassanak példát a munkavégzés terén, legyenek határozottak a jogsértőkkel szemben, ugyanakkor nyújtsanak támogatást a rászorulóknak.

Lukács Nikoletta próbaidős r. őrmester tanulói válaszbeszédében visszaemlékezett az elmúlt két év főbb eseményeire és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítő kezet nyújtottak ezekben a nehéz időkben.

Az országos rendőrfőkapitány úr, kiemelkedő tanulmányi eredménye és példamutató magatartása elismeréseként dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Drágár Alexandra, Bódi Attila Imre próbaidős r. őrmestereket.

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója "Iskolai Emlékérem - Arany" fokozatával jutalmazta

  • Bari Ágnes
  • Horváth Csaba
  • Lukács Nikolett rendőr őrmestert

Továbbá a 2015/2017-es évfolyam évfolyamelső címet adományozta:

  • Hanufer Viktor rendőr őrmesternek.

Idén is átadásra került a "Tanév kiváló tanára" cím is, amellyel az alábbi kollégák kiemelkedő színvonalú munkavégzését ismertük el:

  • Garadnai Ottó c. r alezredes
  • Baginé Urszin Mária
  • Baloghné Kanyó Ágnes.

Számos meghívott - többek között a Magyar Rendvédelmi Kar és a Magyar Rendészeti Sportegyesület - a kiemelkedő tanulói és tanári teljesítmények láttán, ugyancsak kézzelfogható jelét adta nagyrabecsülésének, elismerések formájában.

Ezúton is gratulálunk valamennyi elismerésben részesültnek!

Az ünnepség nem mindennapi hőségben zajlott, amely kivétel nélkül mindenkit próbára tett: elöljárót, tanárt, diákot, vendéget és hozzátartozót egyaránt. A kiváló, célirányos felkészülésnek köszönhetően azonban végzőseink állták a sarat.

A pályájukat kezdő fiataloknak szolgálatellátásukhoz erőt, egészséget, szép sikereket, kitartást és szilárd helytállást, magánéletükben pedig sok boldogságot kívánunk. Bízunk abban, hogy választott hivatásukra mindig büszkék lesznek és abban a legteljesebb mértékig ki tudnak teljesedni, a hosszú évek során.

A kibocsátó ünnepséget követően került sor a KEHOP-5.2.10. "Költségvetési szervek pályázatos épületenergetikai fejlesztései" keretében megvalósuló a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium szállásépületei energetikai fejlesztésének átadására. Iskolánk négy szállásépülete összesen 212,5 millió forint Európai Uniós támogatással érintett pályázatból újult meg, melynek során a homlokzati és tető hőszigetelés mellett nyílászárók is cserélésre kerültek.

Megjelent: 1649 alkalommal