Nyomtatás
Találatok: 738

Egy sikeresen megvalósított pályázatról számolhatok be, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretin belül hirdetett meg "A Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása" címmel.

Iskolánk eme pályázatra beadott programja a "Tehetségfejlesztés a rendőri önvédelmi képzésben" (SZTG-16-0040) nevet kapta, amely önmagáért beszél.

A pályázat időtartama 2016. október 3. – 2017. május 31. A megvalósításáért felelős személyek Balogh Zsolt, Fürjész István, Géczi Annamária és Jónás Zsolt testnevelő tanárok voltak.

A programban 20 kiválasztott tehetséges tanuló és számos érdeklődő diák számára összesen 60 foglalkozást tartottunk, amelyek témája a rendőri önvédelem és közelharchoz szorosan kapcsolódó mozgásanyag és elméleti tudás. Célunk az volt, hogy a tananyaghoz kötődő foglalkozásokat tartsunk, ahol a résztvevők elmélyíthetik az önvédelemben szerzett jártasságukat, különböző sportágakban fejleszthetik tudásukat, amelyek a rendőri önvédelem alapjait képezik (ökölvívás, karate, judo, birkózás).

Tehetségfejlesztés a rendőri önvédelmi képzésben

A pályázat segítségével olyan tárgyi eszközöket sikerült beszereznünk, amelyek változatossá tették a foglalkozásokat és segítették a mozgástanulás hatékonyságát.

Tehetségfejlesztés a rendőri önvédelmi képzésben

A program lezárásaképpen egy szakmai kirándulást szerveztünk, amikor ellátogattunk a Készenléti Rendőrség központjába, az Országgyűlési Őrség Kiképző Központjába, valamint a Parlamentbe, ahol betekinthettünk az Országgyűlési Őrség munkájába, ezzel is maradandó élményeket szerezve a tanulóknak.

Összességében a pályázat sikeresen lezárult és a meghatározott célokat teljesítettük. Köszönjük a támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának!

emet logoemmi logontp